SAJTÓKÖZLEMÉNY

Lezárult a „ZEGIKON – Zalaegerszeg város kulturális és közösségi életének megújítása” című projekt.

A „Szécsényi 2020” program keretében került megvalósításra Zalaegerszegen a TOP-7.1.1-16
azonosító számú felhívásra benyújtott „ZEGIKON – Zalaegerszeg város kulturális és közösségi
életének megújítása” című, TOP-7.1.1-16-00022 számú pályázat.
A projekt 55,0 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, melynek forrásául Európai Uniós alap (ERFA) szolgált.
A pályázat a helyi akciócsoport munkáját támogató munkaszervezet feladatainak ellátását biztosította.

(tovább…)

Megvalósult a „Városi közösségi terek programkínálatának fejlesztése” című helyi felhívásra benyújtott pályázat

A ZEGIKON Helyi Közösség által – a TOP CLLD keretében – kiírt felhívásra a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ nyújtott be pályázatot „Zalaegerszegre építhetsz” címmel, mellyel 10 millió forintot nyert projektje megvalósításához.

A Stratégia átfogó célja Zalaegerszeg kulturális közegének, identitásának fejlesztése, egy élhetőbb város kialakítása érdekében. Ennek elérését támogatja a felhívásban megfogalmazott specifikus cél, a „Kulturális életet, közösségi kapcsolatok erősítését szolgáló programok, hiánypótló innovatív kezdeményezések megvalósítása”.

(tovább…)

Családi nap a Magyar Kultúra Napján

A Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ a TOP-7.1.1-16-HESZA-2019-01007 azonosítószámú, ‘Zalaegerszegre építhetsz’ című projektje keretében a Magyar Kultúra Napján 2022. január 22-én Családi Napot szervez.

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a délelőtt folyamán családi programokon (kézműves foglalkozások, gyermekelőadás) vehetnek részt az érdeklődők, este 18 órától pedig az Ismerős Arcok és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar közös koncertjét hallgathatják meg.

(tovább…)

Módosult a HKFS

Az akciócsoport módosítási javaslatot fogadott el, melyben a HKFS megvalósításának idejét 2022. február 28-ig meghosszabbítja az alábbi indokok miatt:

A jelen járványügyi helyzet miatt a 2021. tavaszi – nyári időszakra tervezett rendezvényeket egyes esetekben nem lehetett megtartani.

A projektgazda a rendezvény módosítását és későbbi időpontban történő megtartását kezdeményezte, ami a projekt megvalósítási időszakának hosszabbítását igényelte.

Az Irányító Hatóság elfogadta és jóváhagyta a Stratégia megvalósítási idejének meghosszabbítását 2022. február 28.-ig.

A módosított HKFS elérhető a honlapon.

Megvalósultak a „Civil együttműködések erősítése és fiatalok megtartását célzó programok és kezdeményezések támogatása” című helyi felhívásra benyújtott pályázatok

A ZEGIKON Helyi Közösség által meghirdetett felhíváson három pályázat nyert támogatást. A felhívás célja, hogy egy élhetőbb város kialakítása érdekében támogassa Zalaegerszeg kulturális közegének, identitásának fejlesztését, továbbá, ösztönözzék a fiatalok bevonását a város életébe.

A Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete a „Programokkal a zalaegerszegi egyetemisták helyben tartásáért” című pályázatának keretében 4 workshopot és 4 rendezvényt tartott a karrierépítés, virtuális önvédelem, mesterséges intelligencia és a jövő munkahelyei, robottechnológia témakörökben. A rendezvénysorozat keretében több fordulós versenyt rendeztek „Zalaegerszeg 2050-ben címmel, majd a programsorozatot a „ZEN Egyetemi est” zárta.

(tovább…)

Megvalósultak a „Városi szakmai konferenciakínálat megújítása és gazdagítása helyi társadalmi szervezetek, intézmények és a lakosság bevonásával” című helyi felhívásra benyújtott pályázatok

A ZEGIKON projekt keretében meghirdetett helyi felhíváson három pályázat nyert támogatást a városi szakmai konferenciakínálat megújítását célzó projektjére, melyek rendezvényei 2020 és 2021 év során kerültek megrendezésre.

A Városmarketing és Rendezvényszervező Bt. „Konferenciasorozat – A jelen technológiai és kulturális kihívásai” címmel támogatást nyert projektje keretében három konferenciát rendezett, melyeknek a Városi Hangverseny és Kiállítóterem – mint a ZEGIKON projekt keretében megújított közösségi tér – és a Keresztury VMK szolgált helyszínéül.

(tovább…)

Elkészült az „Interaktív történelmi séták Zalaegerszegen” című projekt keretében a „Mindszenty városa” mobil applikáció fejlesztése

Befejeződött és szeptembertől elérhetővé vált a Mindszenty városa alkalmazás. Az applikáció az interaktív történelmi séták Zalaegerszegen projekt keretében valósult meg.

A ZEGIKON Helyi Akciócsoport által – a TOP CLLD keretein belül – kiírt „Mindszenty projekthez kapcsolódó kiegészítő fejlesztések” című felhívásra nyújtott be pályázatot Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, mellyel 10 millió forintot nyert projektje megvalósításához.

(tovább…)

ZALAEGERSZEG 2050-BEN

A Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete meghívja az érdeklődőket, a „Programokkal a zalaegerszegi egyetemisták helyben tartásáért” című programsorozat keretében megrendezésre kerülő workshopra.

Témák: A jövő Zalaegerszegének bemutatása smart city programelemekkel, a virtuális eszközök megjelenése a mindennapokban, élhető város. A városkép alakítása.

Időpont: 2021. szeptember 14.

Helyszín: 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A.

A Zalaegerszegi Vadászegyesület szervezésében “Vadászati Konferencia” megrendezésére kerül sor szeptember 3-án

A Zalaegerszegi Vadászegyesület szervezésében “Vadászati Konferencia” megrendezésére kerül sor szeptember 3-án.

(tovább…)

ROBOTTECHNOLÓGIA, MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÉS A JÖVŐ MUNKAHELYEI

A Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete meghívja az érdeklődőket, a „Programokkal a zalaegerszegi egyetemisták helyben tartásáért” című programsorozat keretében megrendezésre kerülő workshopra.

Téma: Robottechnológia, mesterséges intelligencia és a jövő munkahelyei

Időpont: 2021. szeptember 8.

Helyszín: 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A.